Itt a karácsony, és 1984 óta tudjuk, hogy nincs karácsony Wham! és Last Christmas nélkül. Annyira elmaradhatatlan kelléke lett már az ünnepeknek, mint a ’80-as évek végén a padlószőnyeget kiégető csillagszórózás, vagy a nagyi napokkal korábban elkészített, így az ünnepi vacsorára vasbeton rúddá száradó bejglije, esetleg az utóbbi években rendszeressé váló áruházi hajtépés az utolsó leakciózott hajsütővasért. A dal annyira kikerülhetetlen, hogy a Google kb. 175 millió találatot ad a Wham Last Christmas keresésre, vagyis többet, mint olyan közhelyekre, mint az ég kék (sky is blue – kb. 114 millió), a fű zöld (grass is green – kb. 38,7 millió), vagy a lányok szépek (girls are pretty – kb. 73,7 millió). De még a politika és hazugságok együttes keresésére sem kapunk annyi találati eredményt, mint a Last Christmasre (politics lies - kb. 119 millió).

A Másnaposok után a Transformers új részében is hallható feldolgozás. A Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen) című filmben a már több feldolgozást megélt Burning down the house új változatát használták fel az egyik jelenethez.

A napokban, egészen pontosan június 18-án került a hazai mozikba a Másnaposok (The Hangover) c. film, amely a zene vagy a feldolgozások kedvelőinek is tartogat meglepetéseket. Spoilermentes írás, semmivel többet nem árulok el a filmről, mint ami a bemutatókban látható.

Nagy nap a mai, ugyanis pontosan 10 éve van annak, hogy a Delerium kiadta a Silence című single-t, amely később igazi trance himnusszá nőtte ki magát. Ezáltal nem is kerülhette el a nagyok sorsát: remixelték, átdolgozták.

A Delerium egy kanadai elektronikus zenét játszó duó, mely 1987-ben alakult. Azóta 13 album/EP jelent meg a nevük alatt, melyekről 14 kislemez került kiadásra. Hiába a 22 éves múlt, a formáció első turnéjára 2003-ban indult. Ez nyilván abból adódik, hogy az együttes első 7 évében nem éppen a stadionokba, szórakozóhelyekre írt - helyenként nagyon sötét, máskor "templomias" hangulatú - ambientet játszott, és relatíve az ismeretlenség homályába burkolózott. Ebből törtek ki 1997-ben, a Karma címet viselő album megjelenésével.

Ekkor próbáltak a populárisabb, széles közönségnek is fogyasztható zene felé nyitni, és a zene mellé igyekeztek vokális részeket csempészni. Ehhez olyan vendégelőadókat hívtak segítségül, mint pl. az ekkor pályája csúcsára érő, és 1997-ben két Grammy-t besöprő Sarah McLachlan. Éppen Sarah McLachlannel való együttműködésük hozta meg a várt sikert, ugyanis a kanadai énekesnővel szerezték és rögzítették a Silence eredetijét. Érdekesség, hogy a fentebb már említetten nem éppen túrázó zenekarként ismert Delerium és Sarah McLachlan 2005-ben adta elő először a Silence-t közösen élőben, vagyis a megjelenése után 8 évet kellett várni arra, hogy szerző-előadók nagy közönség előtt is összeálljanak a szám erejéig. Ez sajnos csak a (zene)rajongóknak volt örömteli esemény, ugyanis a nagy eseményre a 2004-ben ázsiát sújtó cunami áldozatainak megsegítésére szervezett vancouveri koncerten került sor.

Még szélesebb körben lett ismert a kanadai duó, amikor a Karma 1997-es megjelenése után 2 évvel kiadták a Silence kislemezét. Az 1999-ben megjelent single remixeit olyan nevek készítették el, mint Tiësto (a holland DJ-nek is sokat lendített alakuló karrierjén ez a feldolgozás), vagy az Airscape. Utóbbihoz készült videoklip is (lentebb), bár később a Tiësto-féle verziót is alátették tudomásom szerint. Ezek az újrakevert változatok gyakorlatilag azonnal meghatározók lettek a világ klubéletében, és azóta is rengeteg remixhez ad kitűnő alapanyagot az eredeti Silence. Természetesen a Delerium 2004-ben megjelent The Best Of című válogatásalbumán is helyett kapott a dal, és 2004-ben, majd 2008-ban is lehúztak egy újabb bőrt a témáról maxi CD-k formájában Silence 2004 illetve Silence 2008 címmel. Előbbit többek között az Above and Beyond verzió, utóbbit a Niels Van Gogh & Thomas Gold remix fémjelezi.

2006-ban a csehországi Magyarhradison született, majd szüleivel a '80-as években Svájcba emigrált Tatana Sterba, alias DJ Tatana kapta elő a nótát, mely először single-ként jelent meg 2006 novemberében, egy hónappal később pedig a trance "himnuszai" előtt tisztelgő A tribute to trance című albumon olyan számok átdolgozásai mellett, mint a Saltwater, a 9 PM (till I come), a Café del Mar, vagy a Better off alone. A hölgyet mostanság idegösszeomlás miatt szanatóriumban kezelik. Mégis megterhelő az éjszakai élet...

DJ Tatana meglehetősen eltávolodott az eredeti hangzástól, s a korábbi Silence remixekhez képest még pörgősebb, a nyomasztó hangzástól elfordulva sokkal derűsebb hangvételű verziót készített. Ehhez egyszerűen kukázta Sarah McLachlan hangját is, amit én személy szerint sosem bocsátok meg, bár kétségtelen, hogy az eredeti vokál túlságosan komoly lett volna egy ilyen popdalhoz. Szerintem a DJ Tatana-féle Silence-ben éneklő Sarah Vieth itt-ott egyszerűen rikácsol, és bár valószínűleg rajtam kívül is vannak olyanok, akik haragszanak ezért a feldolgozásért, azt el kell ismerni, hogy egy dögmeleg nyári napon az autópályán száguldva (persze szigorúan maximum 130-cal) egészen frissítő hatású a dal.

Kérlek, ne menj! - énekelte KC and the Sunshine Band 1979-ben. Azóta minden évtizedre jutott minimum egy Please don't go átirat. Kérem, ne menjenek! Lássuk őket!

Ideje utaznunk a hűvös tavaszunkból melegebb éghajlatra. A célpont legyen Afrika (elnézést: Africa), kalauzunk pedig a Toto nevű együttes, valamint Karl Wolf, aki a rendkívül ismert Toto dal remake-kel tette fel magát a nemzetközileg ismert előadók térképére.

Az Out of touch c. szerzeményt eredetileg a Hall & Oates nevű pop duó jegyezte 1984-ben, hogy aztán két évtizeddel később a Uniting Nations dance formáció is befusson vele.

Gyermekkorom emlékeit alapjaiban rengette meg a tegnapi hír, miszerint elképzelhető, hogy a rendkívül ismert Süsü-dal talán plagizált.

A Broken wings című dal eredetijét 1985-ben a Mr. Mister nevű formáció követte el. Másik nagy sikerű szerzeményük a Kyrie, és egy valamire való '80-as pop-rock válogatáson vagy egyik, vagy másik dal, esetleg mindkettő szerepel.

A cím, alcím, leírás mindent elárul, de azért bővebben is elővezetem a blog célját: igyekszem majd minél több zenei feldolgozást bemutatni, természetesen sosem mellőzve az eredetit.

A vélemények általában megoszlanak a feldolgozásokról. Sokak szerint hanyatlik a zeneipar, az adott előadó, együttes, illetve sok esetben a háttérben dolgozó agytröszt nem tud újat kitalálni. "Fogyasztói" oldalról nézve rossz tendencia a régi számokhoz való visszanyúlkálás? Vagy épp ellenkezőleg? Így legalább valamilyen szinten újra előtérbe kerülnek régi kedvencek, és esetleg egy másik korosztálynak is kedvence lehet, még ha más hangzással is? Lehet-e jobb egy feldolgozás az eredetinél, vagy mindig az eredeti győz, már csak azért is, mert eredeti?

Meglátjuk.